Tematikus foglalkozás (A és B komponens):
A Nemzetközi Nőnap közeledtével figyelmünket a nőkre irányítottuk. Ezt a napot az ENSZ is a világnapok közt tartja számon, a nemek közötti egyenlőség pedig az Európai Unió alapvető értéke. Az Európai Parlament rendszeresen készíttet jelentéseket a nők helyzetéről, jogszabályokat alkotnak, hogy javuljon a helyzet.
Először egy rövid tanulói beszámoló segítségével áttekintettük a nőnap történetét, majd híres magyar nőket gyűjtöttünk a múltból és a jelenből.
Felelevenítettük a tavalyi március 15–ei műsor segítségével Laborfalvi Róza alakjával kapcsolatos ismereteinket. A szereplők még jól emlékeztek a jelenetre: Laborfalvi Róza menlevele, hogyan mentette meg Jókai Mór életét.
A foglalkozás második részében a nők és a férfiak közötti egyenlőtlenségekről esett szó.
– Több a munkanélküli nő.
– A nők átlagkeresete alacsonyabb az uniós tagállamokban, mint a férfiaké.
– Vezető pozícióban sokkal kevesebb a nő.
– Kevés a nő a politikában, a médiában, az IKT szektorban.
Végezetül fény derült arra, hogy minden osztályban a fiúk meglepetést készítenek a lányoknak nőnap alkalmából.
Anyanyelvi fejlesztő foglalkozások (A komponens):
1.csoport:
Márciusi első foglalkozásunk témájának a nőnapot választottam.
Először egy szöveget dolgoztunk fel közösen, melyben a diákok a nemzetközi nőnap kialakulásairól, elterjedéséről szerezhettek új, érdekes információkat, majd a témához kapcsolódó kérdésekre adtak választ.
Összejövetelünk vége felé már inkább csak beszélgettünk arról, hogy ki milyen ajándékkal szokott készülni, kedveskedni ezen a napon.
2.csoport:
Az ismeretterjesztő szövegek feldolgozása nem könnyű feladat. A rozmaringról olvashattak a tanulók egy tájékoztató leírást, majd önállóan válaszoltak a hozzá kapcsolódó tíz kérdésre.
Legkönnyebbnek az igaz–hamis állítások bizonyultak, legnehezebbnek a kifejtős kérdés.
Nagyon nehezen tudják megfogalmazni önálló gondolataikat.
Sok új ismeretet szereztek, bővült szókincsük, gyakorolhatták a tényszerű szövegek megértését, feldolgozását.
Zárásként a szólánc játék a rozmaring szóval kezdődött.
Angol nyelvi órák (A komponens):
1.csoport:
Ezen a foglalkozáson egy általuk elképzelt város térképét rajzoltak le a tanulók 3 csoportot alkotva. A térképnek tartalmaznia kellett utca neveket, épületeket : shops, café, library, cinema, post office, hospital etc, közlekedési lámpákat, kereszteződéseket, parkot.
2.csoport:
Ezen a foglalkozáson csoportokat alkotva egy rajzot készítettek My dream town címmel. Mindazokat az épületeket rajzolhatták bele, amelyeket szeretnének az álom városukba látni pl.: cinema, sport shop, swimming pool stb.