Tematikus foglalkozás (A és B komponens):
A kérdőív áttanulmányozását követően meglepő tényekkel szembesültem! A gyermekek saját magukat sem fogadják el általában, nem látják meg magukban a jó tulajdonságokat. Többségnek az érték a pénzzel, vagyonnal kezdődik. Olyan képekkel készültem, amely valamilyen érzelmet indít el bennük. Mindenkinek húzni kellett egyet és beszélni róla. Érdekes történetek születtek.
Anyanyelvi fejlesztő foglalkozások (A komponens):
1.csoport:
Jönnek a hidegek!
A váratlan rossz idő kapcsán az időjárással foglalkoztunk, hogy ezelőtt 100 évvel milyen átlag-hőmérsékletek voltak hazánkban, melyek voltak a legmelegebb, illetve a leghidegebb hónapok. Azután ezen értékeket összevetettük a 2019-es adatokkal.
2.csoport:
A természet világa témakörből négy állatot ismertünk meg közelebbről, majd elvégeztük a hozzá kapcsolódó feladatokat négy csoportban. A tanulók önállóan olvasták el a szöveget, majd közösen válaszolták meg a kérdéseket. Végül minden csoport bemutatta társainak saját megismert állatát (ökörszem, császárpingvin, mókus, nílusi krokodil).
Az ellenőrzés Füllentős játékkal történt, melyből kiderült, melyik csapat tagjai voltak a legfigyelmesebbek.
Angol nyelvi órák (A komponens):
1. – 2. csoport:
Folytatva az előző foglalkozáson elkezdett témát, 3 fős kiscsoportokat alkotva, kérdéseket fogalmaztak meg – asking personal information. Majd kiscsoporton belül tették fel egymásnak a kérdéseket, amelyekre személyes válaszokat adtak. Végül a csoporton belül bárkihez oda mehettek és fel tehették a kérdéseiket.