2019. március 18-19-én került sor romániai testvériskolánk magyarországi látogatására.
Már időben megkezdtük a bevont tanulókkal a készülődést.
Hosszú utazást követően megérkeztek és a köszöntés után egy jó hangulatú táncházzal kezdtük az ismerkedést. Táncház elmaradhatatlan velejárója a zsíros kenyér lila hagymával és teával.
Nagyon barátságos és közvetlen gyerekekhez volt szerencsénk.
Majd együtt elfogyasztottuk a finom ebédet, bemutattuk az iskolánkat és végezetül egy sorversennyel zártuk a napot. A találkozó alkalmával irodalmi barangolásra, játékos vetélkedőre is sor került
Hamar elrepült az együtt töltött idő. Mi pedagógusok úgy gondoljuk, hogy mindkét iskola diákjai kezdeményezők, barátságosak voltak egymással. A tanulók között „elindult valami”.
Az ilyen lehetőségeknek, programoknak van csak igazán értelme, eredménye.
Hálás köszönet mindenkinek, akik nélkül ez a találkozás nem valósulhatott volna meg.
Remélem, hasonló élményekkel gazdagodtak partneriskolánk diákjai is.