Heti foglalkozások 14.

Tematikus foglalkozás (A és B komponens):

Május 9-ét az Európai Unió Európa-nappá nyilvánította, ugyanis ezen a napon Robert  Schuman, francia külügyminiszter azt javasolta, hogy hozzanak létre Európa számára egy új politikai és gazdasági együttműködést. Ezzel  kezdetét vette az európai integráció.

Ebből az alkalomból mi úgy döntöttünk, hogy az Unióról szerzett ismereteinket megosztjuk az iskola többi tanulójával is, és készítettünk egy Európa- falat.

Először elosztottuk a munkát. Néhányan összegyűjtötték, hogy milyen előnyöket élveznek a szervezetnek köszönhetően az uniós polgárok.

Mások Petneházán végeztek kutatómunkát, hogy megtudjuk, hozzánk milyen uniós támogatások érkeztek az utóbbi időben.

Voltak, akik az Európa-nap plakátját készítették el. Felkerült a falra az Unió jelmondata is. Megrajzoltuk a 28 tagállam zászlaját, néhány mese és ételrecept is felkerült a falra.

Az ötletnek hála iskolánk minden tanulója tudomást szerezhet most már erről a napról és az Unióról.

A munka során közösségünk tovább erősödött, iskolánk épülete pedig szépült.

Anyanyelvi fejlesztő foglalkozások  (A komponens):

  1. csoport:

A csoport tagjaival ezúttal szövegértési versenyfeladatokat oldottunk meg közösen. A helyzetet tovább nehezítette, hogy a szövegünkből hiányzott 14 szó. Ezeket a szavakat kellett a helyükre illesztenünk az olvasmány létrehozásához. Közben fejlődött az asszociációs gondolkodás, a szóbeli kifejezőkészség és a szövegértés is.

  1. csoport:

Békés Pál meseregények egy részletével ismerkedtünk meg a foglalkozáson. Annyi mindent hallani a borzokról címmel. Igen tanulságos mondanivalóra világított rá. A történet célja volt, bemutatni az előítéletek kialakulását és működését. Tanulóinknak is határozott véleménye volt a témával kapcsolatban. Egészséges vita alakult ki a gyerekek között.

Angol nyelvi  órák (A komponens):

  1. csoport:

A foglalkozás témája az egészséges táplálkozás volt. Csoportban dolgoztak, összegyűjtötték azokat a kifejezéseket, amelyek a témához kapcsolódtak majd be kellett mutatniuk és elmondaniuk a véleményüket a témában. Ezután plakátot készítettek vegyes technikával, feliratot készítettek hozzá és montázst ragasztottak különböző képek segítségével.

  1. csoport:

A kérdőív értékelésére került sor. Megnéztük melyek azok a tevékenységek, amelyeket a legtöbben végeznek szabadidejükben és ezek mennyire felelnek meg az egészséges életmód feltételeinek. Majd csoportosítottuk őket ’healthy’ or ’unhealthy’. A foglalkozást a kedvenc játékukkal fejeztük be  – ’Bumm’

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.