Heti foglalkozások 44.

Tematikus foglalkozás (A és B komponens):

Értékeltük az első nagy önkéntes munkánkat.

A foglalkozás további részében pedig összeállítottuk a programtervet a testvériskolás diákok fogadására.

Egy csapat a táncházhoz gyűjtötte a zenét és megkértek egy volt petneházi diákot, aki „profi” néptáncos, hogy tartson egy táncházat azon a napon.

Másik csapat PPT készített, amely segítségével bemutathatják az iskolát és az ott folyó közösségi életet.

A harmadik csoport a helyszínek berendezésével foglalatoskodott.

Míg az utolsó csoport a sorverseny feladatait tervezte meg a testnevelő tanár segítségével!

Anyanyelvi fejlesztő foglalkozások  (A komponens):

1.csoport

Mai délutánunk nem a szövegértésről, hanem inkább a szövegalkotásról és a jellemzésről szólt.

A foglalkozás kezdetén a gyerekeket kiküldtem a teremből az iskolánk udvarára, ahol azt a feladatot kapták, hogy válasszanak egy helyet, tárgyat, élőlényt, melyet aztán 5–6 mondatban bemutatnak, leírnak a társaiknak, akik jó esetbe kitalálják, hogy miről is van szó.

Akadtak egészen pontos, aprólékos megfogalmazások, jellemzések is.

A foglalkozás során fejlődött a gyerekek szóbeli kifejezőkészsége és a kommunikációs készségük is.

2.csoport:

Az 1848 – 49 –es forradalom és szabadságharcra emlékezve tartottuk foglalkozásunkat.

A kíváncsi kocka segítségével felelevenítettük, rendszereztük ismereteinket a témával kapcsolatban. Ki? Hol? Mikor? Mit? Miért? Hogyan? – kérdéseket fogalmaztunk meg, majd csoportokban megválaszoltuk azokat.

Jó lehetőség volt ez a beszélgetés a hiányosságok pótlására.

Forradalmi zenéket hallgattunk, majd közösen elmondtuk, elénekeltük a Nemzeti dalt is.

 

Angol nyelvi  órák (A komponens):

1.csoport:

A mai foglakozás a szituációs játék témája az útbaigazítás volt. Az általuk előző foglalkozáson rajzolt térképet használva kellett egy idegent elirányítani különböző helyekre.

2.csoport:

Az előző foglalkozáson elkészített rajz alapján a csoportok egymást kérdezték arró, hogy mi található a városukba. ’Excuse me. Is there …../ Are there ……. in your town? ’

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.