Heti foglalkozások 48.

Tematikus foglalkozás (A és B komponens):

Tovább folytattuk az előző foglalkozásunk témáját. A kedvező időjárásnak köszönhetően egy csapat újra kapálással töltötte az idejét, majd gereblyéztek. Megtanulták, hogy kell „kitányérozni” a rózsát, és öntözéssel folytatták a munkálatokat. Iskolánk részére érkezett egy helyi lakostól felajánlás, melynek során virágpalántát kaptunk, amit kiültettünk a kiskertbe.

Anyanyelvi fejlesztő foglalkozások  (A komponens):

1.csoport

A mai alkalmunk során az első korszerű légypusztító eszközökről és annak feltalálásáról olvashattunk egy hosszabb szöveget. A légycsapó 1901-ben jelent meg, és 1903-ban adták be a szabadalmi jogokat. A nebulók nagy odafigyeléssel olvasták ezt az ismeretterjesztő szöveget, melyre majdnem mindannyian helyesen töltötték ki a foglalkozás végén ellenőrzött kérdéssort.

2.csoport:

A Költészet napján a versekről szólt a foglalkozás. Iskolánkban délelőtt Versmaratont tartottunk, s ezt folytattuk a délutáni alkalommal is. Mindenki elszavalhatta, illetve felolvashatta kedvenc versét.

Megbeszéltük, ki miért választotta azt a költeményt.

Ki vagyok én? játékkal ismert költők legfontosabb életrajzi adatait, életútját elevenítettük fel.

Zárásként Kávészünet dalokat hallgattunk és énekeltünk.

Angol nyelvi  órák (A komponens):

1.-2. csoport:

Folytattuk az előző foglalkozáson megkezdett  nyelvi alapkészségek fejlesztését. Most hallott szövegértéssel foglalkoztuk. Próbáltam rávezetni őket, hogy ne próbálják szó szerint lefordítani a hallott szöveget, hanem találják meg a kulcs szavakat és a szöveg tartalmára fókuszáljanak.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.