Tematikus foglalkozás (A és B komponens):
Ismerem? Felismerem? – Kapcsolatteremtő játékok
A 2019/20-as tanév elején minkét komponens összetétele megváltozott. A középiskolába lépő nyolcadikosok helyét főleg 5. és 6. osztályos tanulók töltötték fel, így fontosnak tartottam, hogy a csoportok tagjai megismerkedjenek egymással kicsit közelebbről, játék közben kiderüljön, kinek milyen erősségei vannak, kik azok, akik jól tudnak együtt dolgozni. Az együtt szerzett közös élmények az egész csoport összetartó erejét is növelik. Céljaim között szerepelt még a vidám hangulat, az új tanév feladataira történő ráhangolódás kialakítása is.Mindezt a drámapedagógia eszközeivel, kapcsolatteremtő játékokkal valósítottam meg. Többek között alkalmaztam a „Kapcsolódás” nevű játékot, amely esetében még a kellemes zene is segítette az ellazulást. „A kutatás és találkozás”, a „Rokonszenves hangforrás”, a „Hess fecskék!”, a „Viking-anya-pálmafa” és az „Autókoccanás” nevű játékok is hozzájárultak a jó csoportszellem fokozatos kialakításához.
Anyanyelvi fejlesztő foglalkozások (A komponens):
1.csoport:
Ezen összejövetelünkön egy érdekes ismeretterjesztő szöveget dolgoztunk fel közösen a diákokkal, melynek témája az őszi vitaminbevitel fontossága volt. A gyerekek a foglalkozások folyamán nem csak a szóbeli kifejezőkészségüket, olvasási készségüket, hanem a helyes táplálkozással kapcsolatos tudásukat is bővíthették.
2.csoport:
Milyen előnye, hátránya van a hagyományos postai levelezésnek és az e-mailezésnek?
Ezeket gyűjtöttük össze csoportmunkában, soroltunk fel érveket mindkét levelezési forma mellett és ellen.
Jó tanácsokat gyűjtöttünk a számítógépezéssel, e-mailezéssel kapcsolatban.
Varró Dániel vidám hangulatú versének feldolgozásával (Miért üres a postaláda?) rávilágítottunk, hogy a XXI. sz. diákjai mennyire a számítógépes, internetes online világban élnek.
Angol nyelvi órák (A komponens):
1.csoport:
A foglalkozás témája a bemutatkozás volt. Mivel a csoport összetétele megváltozott, elsődleges cél a gátlások oldása, a csoport együttműködési képességének fejlesztése és a célnyelven törénő beszéd erősítése volt. Mindenki pár mondatot fogalmazott meg magáról. Természetsen a nyelvi tudásának megfelelő szinten.
2.csoport:
A foglalkozás témája a bemutatkozás volt. Mivel a csoport összetétele megváltozott, elsődleges cél a gátlások oldása, a csoport együttműködési képességének fejlesztése és a célnyelven törénő beszéd erősítése volt. Mindenki pár mondatot fogalmazott meg magáról.