2018. február 28-án a Nívó-díjas, Ki viszi át a Szerelmet? emlékplakettel kitüntetett színművész, Bakos-Kiss Gábor, a Nemzeti Színház tagja volt iskolánk vendége. A zenés pályaorientációs előadáson intézményünk minden tanulója és pedagógusa részt vett.
Először a saját életútját mutatta be a művész, hogyan jutott el a hozzánk közeli településről, Apagyról a Nemzeti Színházig. Közvetlen, humoros stílusa első perctől magával ragadta a hallgatóságot. Beszélt a színház régi és mai világáról.
Előadásában több vers is elhangzott:
Karinthy Frigyes: Prológus egy cirkuszhoz (részlet)
Romhányi József: Kukac-sors
Christian Morgenstern: A vérfarkas
A gyerekek örömmel kapcsolódtak be a közös produkcióba: éneklés, versmondás, ritmusjáték. Vállalkozó kedvű tanulóink bemutathatták, hogy népdaléneklésben ők is milyen tehetségesek.
A program vége felé kérdéseket tehettek fel a gyerekek, akik mindenre kíváncsiak voltak. Érdekelte őket a művész családja, magánélete, munkája, kedvenc futballistája, autója, stb.
Befejezésül egy szép musicalrészletet hallhattunk a művésztől, majd mindenki autogramot kapott, aki kért.
A gyerekek szívesen marasztalták volna még a művész urat, de tudomásul kellett vennünk, hogy még más iskolákban is várják őt aznap a gyerekek.