Tematikus foglalkozás – “A” komponens
Az első foglalkozás tervezésekor az volt a célom, hogy a vegyes összetételű gyerekcsoportot a drámapedagógia eszköztára segítségével közösséggé formáljam. Kapcsolatteremtő játékokat játszottunk, melynek köszönhetően jókedvűek és nyitottak lettek a gyerekek, sikerült elérnem, hogy motiválttá, befogadóvá váljanak.
Tematikus foglalkozás – “B” komponens
Az óra második részében a gyerekek Európai Unióra vonatkozó ismereteit szerettem volna felmérni. A munka kiscsoportokban kezdődött, majd a csoportok megosztották az információkat.
A foglalkozás végén meghallgattuk az Unió himnuszát.
Anyanyelvi fejlesztő foglalkozások (A komponens):
1.csoport:
A csoport diákjaival megbeszéltük a foglalkozások rendjét, helyét, idejét, illetve ezen összejövetelek célját is.
Ezután internetes „okosdoboz” felhasználásával igyekeztünk a János vitéz régies kifejezéseit „magyarra” fordítani. Célom a szókincsfejlesztés volt, nagyon tetszett a gyerekeknek a feladat.
2.csoport:
A szervezési feladatok mellett felvázoltuk legfontosabb céljainkat, feladatainkat. Ezt követően önismereti, társismereti, csoportismereti játékokat játszottunk (ötszavas bemutatkozás, Két igaz, egy hamis, Kétperces önéletrajz, stb.) A játékok oldott hangulatban zajlottak, bátran bekapcsolódtak a gyerekek, segítették egymást.
Angol nyelvi órák (A komponens):
1.csoport:
A szervezési feladatok megbeszélése után közjátékkal kezdtük az első foglalkozást, majd angol nyelvű szóláncot játszottunk, amely során a gyerekek szókincsét fejlesztettem. Az óra második részében a Smart cards angol nyelvű társasjátékkal játszottunk, amely kiválóan alkalmas a gyerekek beszédkészségének a fejlesztésére. Párokban folyt a játék, képekről kellett mondatot alkotni a gyerekeknek.
2.csoport:
Az óra első része szervezési feladatokkal telt, pontosítottuk a foglalkozások rendjét. Aztán arról beszélgettünk, hogy miért fontos az idegen nyelv ismerete az életünkben. Végül a köszönési formákat, üdvözléseket gyakoroltuk játékos formában.