Heti foglalkozások 2.

Tematikus foglalkozás – “A” komponens

 Tematikus foglalkozás – Egészséges életmód

Mai foglalkozásunk alkalmával az egészséges életmód témakörén belül a helyes napirend kialakításával foglalkoztunk. Meghallgattuk a gyerekek beszámolóit a saját napirendjükről, majd csoportfoglalkozás keretében beszéltük meg a helyes és a kevésbé helyes szokások lényegét valamint a napirendben elfoglalt helyét, megfelelő időbeosztását. Beszéltünk a pihenés (alvás) fontosságáról, érintve ezzel a rekreációs tevékenységeket is.

Tematikus foglalkozás – “B” komponens

Átvettük az EU tagállamait és azok belépésének időpontjait. Átfogó képet kaptak a csatlakozott országok kultúrájáról, gazdasági és politikai szerepéről. Ezután kvíz formájában adhattak számot a látottakról, csoportmunkában.

Anyanyelvi fejlesztő foglalkozások (A komponens):

1.csoport:

Az első óra tapasztatai alapján –érdekesnek találták és szerették a gyerekek az „Okosdobozt” – ismét ezt a játékot alkalmaztam. „Mondd el konyhanyelven!” a játék címe, mely során különböző költői képeket próbáltunk hétköznapi nyelvre lefordítani. Eleinte akadozva ment a dolog, de aztán ráéreztek a gyerekek, és örömmel oldották meg a feladatokat.

2.csoport:

Ezen a foglalkozáson is főleg a drámajátékokat hívtam segítségül, célom a szókincsfejlesztés volt, Közmondások, szólások némajátékkal történő eljátszása és kitalálása érdekes, sokszor tréfás feladat volt. A szólásmagyarázatok is sok új információt adtak. A feladatok jól szolgálták a szóbeli kifejezőképesség fejlesztését is.

Angol nyelvi órák (A komponens):

1.csoport:

A bemelegítő bingó játék során, a gyerekekkel felidéztük a számokat angolul, mindezt játékos és élvezetes formában. A foglalkozás második részében Angol gyermekeknek című társasjátékkal játszottunk. Kis csoportokban versenyezhettek egymással, hogy a szókártyák segítségével, melyik csapat tudja a legtöbb feladatot megoldani, illetve a legtöbb zsetont szerezni.

2.csoport:

Bumm, Scrambled társasjátékokkal a meglévő szókincs felidézése, szókincs fejlesztés volt a foglalkozás célja. Megadott témakörökön belül kellett a már tanult szavakat, kifejezéseket használni a gyerekeknek, kérdéseket feltenni, illetve azokra válaszolni a játékok során.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.