Tematikus foglalkozás (A és B komponens):
„Mi vagyunk a grund”– Az 1956-os forradalom előzményei és eseményei –
Az általános iskolában a gyerekek csak 8. osztályban tanulnak azokról az eseményekről, amelyek az 1956-os forradalomhoz vezettek, illetve magával a forradalom menetével is csak ekkor ismerkednek meg behatóbban.
Ezért úgy gondoltam, hogy a drámapedagógia segítségével megvilágítom a gyerekeknek, hogy mi is történt ezekben a napokban.
Igyekeztem személyessé tenni a története. Elképzeltük, hogy a padláson Kata megtalálta a nagymamája ekkor íródott naplóját, az abban leírt eseményeket pedig kis- és egész csoportban életre keltettük. Szerencsére a tanulók szinte fele színjátékos tanuló, így ez nem esett nehezünkre. A gyerekeket megérintette a történet. A hangulati ráhangolódást segítette a Pintér Béla: 56 él című zeneszáma is.
Anyanyelvi fejlesztő foglalkozások (A komponens):
1.csoport:
Ezen a délután IKT eszköz és Okosdoboz weboldal segítségével felelevenítettük az eddig tanult műveket, fogalmakat, helyszíneket és fontosabb évszámokat.
A gyerekek aktívak voltak a foglalkozáson, lehetett látni, hogy mely alkotásokat kedvelték meg legjobban az évek során.
Míg ismételtünk, fejlődött a gyerekek szóbeli kifejezőkészségei is.
2.csoport:
A foglalkozáson egy mai modern mesét dolgoztunk fel (Lajta Erika: Egy jól menő kölcsönző).
Két csoportban gyűjtőmunkát végeztünk a vállalkozás és a kölcsönző – szavakról.
Megvitattuk, mikor „jól menő” egy vállalkozás, milyen kölcsönzőket lenne érdemes nyitni manapság.
A mese feldolgozása után ötsorost készítettünk a gatyás ölyvről és a dolmányos varjúról.
Eljátszottuk, hogy ott vagyunk a kölcsönzőben, hogyan viselkednénk, miket kölcsönöznénk.
Végül cégtáblákat terveztünk érdekes, vicces kölcsönzőkről.
A nem igazán „hagyományos” mese megmozgatta a gyerekek fantáziáját.
Angol nyelvi órák (A komponens):
1. – 2. csoport:
A csoportok bemutatták egymásnak az általuk kitalált családot. Javíthatták a másik csoport által készített szöveget, ha szükséges volt.