Tematikus foglalkozás (A és B komponens):
Kommunikációs vetélkedő a magyar kultúra napja alkalmából
Az utolsó foglalkozás január 22-ére esett, így kommunikációs vetélkedőt szerveztem a gyerekeknek a Himnusz születésére emlékezve.
Először egy puzzle játékkal kezdtünk, amelyet megoldva Kölcsey Ferenc arcképét láthatták. Majd a Himnusz egy sorát kellett kirakni betűkből. A Ki vagyok én? nevű játékban ismert történelmi személyekre ismerhettek rá a csoportok, társuk elbeszélése alapján.
Vidám hangulatot sikerült kelteni egy-egy közmondás eljátszásakor.
Nyelvi leleményre volt szükség ahhoz, hogy megfejtsék a tanulók egy-egy nyelvújításkor félre sikerült szó jelentését. Rácsodálkoztak a fiahordó górugrány, a foltos nyakorján vagy a dalabáj kifejezésre.
A gyerekek kedvence az Activity volt. A csoport egy tagja mutogatott, a társak kitalálták.
Fejtettek meg a csoportok beszélő neveket és titkosírást is, de ügyesen alkottak kancsalszavakat is.
A foglalkozás tanulságos volt, bővült a szókincsük, fejlődött a fantáziájuk és még jól is szórakoztak közben.