Szatmárnémeti – 2018.05.26-27.
Régóta készültek diákjaink a testvériskolánkkal való találkozásra. A helyszín Szatmárnémeti volt, ahol a gyermekek többsége még nem járt. Nagy érdeklődéssel indultunk útnak. A határ túloldalán csatlakoztak hozzánk a testvériskolánk diákjai és pedagógusai, akikkel már korábban felvettük a kapcsolatot és számos dologban egyeztettünk. A segítségükkel megismerhettük a várost, megtudtuk, hogy Szatmárnémetit “Kölcsey városának” nevezik a mai napig, mivel 1829-ben a megye főjegyzőjévé nevezték ki kiváló költőnket, Kölcsey Ferencet. Meglátogattuk a város legrégibb és egyben legnagyobb református templomát a Láncos Templomot. A templom előtt található, lánckerítéssel körülvett templomkertben található Kölcsey Ferenc szobra. A templom felfedezése után finom ebédet fogyaszthattunk a közeli hangulatos kis étteremben, ami nagy élmény volt a gyermekeknek, hiszen a legtöbben még nem jártak étteremben. Az ebéd remek alkalom volt arra, hogy összekovácsolja a csapatot. Az ebéd után a “Kossuth Kertbe” kalauzoltak minket, ami a város legnagyobb parkja, remek játszótér, sétányok, kisvasút, mesterséges tó és egy kis sziget található benne. Meglepetésünkre a parkban egy helyi tánccsoport fogadott minket, akik diákjainkat bevonva táncházat tartottak nekünk. Nem szégyenkeztünk, iskolánk tanulói hatalmas lelkesedéssel mutatták be a tudásukat. A táncos mulatáság után a szálláshelyünkre kísértek újdonsült barátaink és a vacsora után elbúcsúztunk egymástól a reggeli viszontlátás reményében. Másnap a reggelit követően ellátogattunk a Vécsey-palotába, a Tűzoltó-toronyhoz, a püspöki palotába és a Fehér Házba, ami a város legrégebbi kőháza. Nagyon jól érezték magukat a gyermekek és pedagógusok egyaránt, tartalmas kirándulás részesei lehettünk. A testvériskolánkkal pedig tartani fogjuk a kapcsolatot és várjuk a mielőbbi találkozást.