Heti foglalkozások 1.

Tematikus foglalkozás – “A” komponens

Az első foglalkozás tervezésekor az volt a célom, hogy a vegyes összetételű gyerekcsoportot a drámapedagógia eszköztára segítségével közösséggé formáljam. Kapcsolatteremtő játékokat játszottunk, melynek köszönhetően jókedvűek és nyitottak lettek a gyerekek, sikerült elérnem, hogy motiválttá, befogadóvá váljanak.

Tematikus foglalkozás – “B” komponens

Az óra második részében a gyerekek Európai Unióra vonatkozó ismereteit szerettem volna felmérni. A munka kiscsoportokban kezdődött, majd a csoportok megosztották az információkat.

A foglalkozás végén meghallgattuk az Unió himnuszát.

Anyanyelvi fejlesztő foglalkozások  (A komponens):

1.csoport:

A csoport diákjaival megbeszéltük a foglalkozások rendjét, helyét, idejét, illetve ezen összejövetelek célját is.

Ezután internetes „okosdoboz” felhasználásával igyekeztünk a János vitéz régies kifejezéseit „magyarra” fordítani. Célom a szókincsfejlesztés volt, nagyon tetszett a gyerekeknek a feladat.

2.csoport:

A szervezési feladatok mellett felvázoltuk legfontosabb céljainkat, feladatainkat. Ezt követően önismereti, társismereti, csoportismereti játékokat játszottunk (ötszavas bemutatkozás, Két igaz, egy hamis, Kétperces önéletrajz, stb.) A játékok oldott hangulatban zajlottak, bátran bekapcsolódtak a gyerekek, segítették egymást.

Angol nyelvi  órák (A komponens):

1.csoport:

A szervezési feladatok megbeszélése után közjátékkal kezdtük az első foglalkozást, majd angol nyelvű szóláncot játszottunk, amely során a gyerekek szókincsét fejlesztettem. Az óra második részében a  Smart cards angol nyelvű társasjátékkal játszottunk, amely kiválóan alkalmas a gyerekek beszédkészségének a fejlesztésére. Párokban folyt a játék, képekről kellett mondatot alkotni a gyerekeknek.

2.csoport:

Az óra első része szervezési feladatokkal telt, pontosítottuk a foglalkozások rendjét. Aztán arról beszélgettünk, hogy miért fontos az idegen nyelv ismerete az életünkben. Végül a köszönési formákat, üdvözléseket gyakoroltuk játékos formában.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.