Heti foglalkozások 10.

Tematikus foglalkozás – “A” komponens

Egészséges életmód

Ez a foglalkozás elsősorban a sport jegyében zajlott. Az európai népek gyermekjátékai közül válogattam egy csokorra valót, ezekkel ismertettem meg a csoportot.

Kipróbáltuk a görög gyerekek kedvencét, a deltajátékot. Annyira tetszett a játék, hogy kétszer is végigjátszották kisebb csoportokra osztva. Az is kiderült, hogy melyik csoport a legügyesebb, és a csoportokon belül ki tud a legtöbb pontot szerezni.

Majd egy angol fogójáték következett a „ kinti”.

A finn gyerekek labdajátékával, az égetővel is megismerkedtünk.

Minden tanuló nagyon aktív, felszabadult volt. Hála a deltajátéknak, olyan gyerekek is sikerélményhez jutottak, akik a sportban kevésbé ügyesek.  Új ismeretekhez jutottunk, fejlődött együttműködési képességünk, és még felhőtlenül is szórakoztunk.

Tematikus foglalkozás – “B” komponens

Európai uniós focicsapatok

Új témakörünk az „Európai uniós focicsapatok” címet kapta. Természetesen itt először a legismertebb csapatok nevei, és azon belül is azok híres játékosai merültek fel.
Az, hogy melyik csapat miben erős, milyen érdemei vannak. Ugyanezt megbeszéltük a játékosokra is levetítve is. Nyilván itt mindenki elmondhatta, hogy melyik a kedvenc csapata és miért, illetve azt, hogy ki a kedvenc játékosa, és miért. Itt nemcsak közvetlenül a pályán elért sikerei alapján választottak egy-egy játékost, hanem egyéb érdemei alapján is, pl.: van olyan, aki adakozása miatt szimpatikus. Képek nézegetésével zárult a beszélgetés.

Új ismeretekhez jutottunk, fejlődött együttműködési képességünk, és még felhőtlenül is szórakoztunk.

Anyanyelvi fejlesztő foglalkozások  (A komponens):

1.csoport:

Ki korán kel, aranyat lel. Áprilisi második foglalkozásunk témájául a szólásokat, közmondásokat választottam. Megbeszéltük, mi a különbség a szólás és a közmondás között, néhányat átköltöttünk napjaink szóhasználata szerint, illetve arról is szó esett, hogy milyen hétköznapi helyzetekben használhatóak nyelvünk eme remek alkotásai.

 2.csoport:

Hadviselés. Ez volt a címe feldolgozandó szövegünknek. De nem katonaságról, csatákról, háborúról volt szó, hanem a vöröshangyák és fekete hangyák „csatájáról”. Gerald Durrell Vadak a vadonban című regényrészlete igazán érdekes olvasnivaló. A feladatok nem voltak könnyűek, de közös megbeszéléssel fel tudtuk fedezni a természet érdekességeit.

Angol nyelvi  órák (A komponens):

2.csoport:

Szókincs és kommunikációt fejlesztő társasjátékkal kis csoportokban dolgoztak a gyerekek. A játék során képekről kellett mondatokat alkotniuk közösen, egymást segítve. Minden helyes megoldásért zsetonokat lehetett nyerni és a játékot az a csoport nyerte, akiknek a legtöbb zsetont sikerült összegyűjteniük. A gyerekek élvezték a játékot, motiváltan vettek benne részt, versenyszellemük végig kitartott.

2.csoport:

Ismét a kommunikációs készséget fejlesztő társasjátékokkal játszottak a gyerekek – smart cards, bomb junior -, amelyek kiválóan alkalmasak szókincsük fejlesztésére. Szeretnek ezekkel a társasjátékokkal játszani, még a tanórákon csendesebb tanulók is megszólalnak. A játékok során egymástól is tanulnak, illetve felelevenítik, használják a már tanult szavakat, kifejezéseket.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.