Személyes találkozó 5. -“A” komponens

Autóbusszal indultunk Keszthelyre, hogy ott találkozhassunk a testvériskolánk diákjaival és tanáraival. Kis csapatunk izgatottan várta a nagy találkozást és az előttünk álló kalandokat.

Első megállónk a 18. századi barokk Festetics-kastély impozáns kertje volt, ahol találkoztunk testvériskolánk tanulóival és kisérőivel. Együtt ámultunk az épített kert gyepén ülve a kastély szépségén, előkerültek a telefonok és a gyerekek lázasan gyűjtötték az új emlékeket, amelyeket majd az otthoniaknak is megmutathatnak. Miután a kastély szökőkútjait is szerencsepénzekkel gazdagítottuk, a kert halastavát érintve közösen sétáltunk át végig a kastélymúzeumba, ahol már vártak minket a tárlatvezetőink. A gyerekeket 2 csoportba osztva, az egyik csoport a Vadászati Kiállítás, a másik csoport pedig a Modellvasút Kiállítás felé vette az irányt.  A gyerekek rengeteg képet készítettek a Vadászati Kiálltás több száz trófeájáról és preparált állatairól, melyek tematikusan –földrésznek, vagy épp éghajlatnak megfelelően- voltak elrendezve, a mai modern kornak megfelelően hang és fénytechnikával. A Modellvasút Kiállitáson pedig az aprólékosan, kézzel készített maketteket és vasúti pályákat először nappali, majd éjszakai világítás mellett is megtekinthettük. A gyerekek lelkesedését és érdeklődését mi sem mutatta jobban, mint hogy ki sem fogytak a tárlatvezetőkhöz intézett kérdésekből. A két tárlat megtekintése után a szállásunkra busszal érkeztünk, ahol már meleg vacsorával vártak bennünket.

Második nap reggeli után elhagytuk a szállásunkat és busszal indultunk a Goldmark Károly Művelődési Központba. A buszról leszállva Keszthely város sétálóutcáján találtuk magunkat, ahol mindenkinek lehetősége volt fagyizni és szuveníreket vásárolni is. A számos műemlék jellegű és védettséget élvező épület között sétálva megérkeztünk az ország első Népmesepontjának is hely adó Művelődési Központba, ahol a Magyar Versmondók Egyesülete és a Váci Dunakanyar Színház jóvoltából Arany János – A nagyidai cigányok című előadását láthattuk. Az előadás elsöprő sikert aratott a gyerekek között ezt pedig a percekig tartó taps mutatta leginkább. Előadás után a Népmesepont is megihletett bennünket, így felelevenítettük a gyerekekkel kedvenc gyermekkori meséink történeteit és szereplőit. Elhagyva a Művelődési Központ épületét sétálóutca végén a Magyarok Nagyasszonya Plébánia tövében pihenhessünk meg.

Frissítő pihenés után busszal mentünk a kikötőnek és a strandnak is helyt adó Parti sétányra, ahol együtt sétáltunk végig a rózsalugasok között, etettünk hattyúkat és élveztük a Balaton egyik leggyönyörűbb partszakaszának látványát. Nagy sikere volt a Keszthely felirat előtti fényképezkedésnek is. A hazaindulás előtti utolsó szabad programot, sokan már új barátaikkal együtt töltötték, hiszen az egésznapos program alatt rengeteg új barátság született.

Késő délutáni indulás után az esti órákban rengeteg új élménnyel tele érkeztünk haza az autóbusszal

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.