Előadás: Nehéz szociális helyzetben lévő csoportok – Kiss László

Nehéz szociális helyzetben lévő csoportokról szóló előadás Kiss László 2019.04.09. Kiss László szívesen látott vendég iskolánkban. Mindig gondolat indító előadásokat hallhatunk tőle. A mai előadásán a nehéz szociális helyzetben lévő csoportokról beszélt. A gyerekekhez közelebb került az által, hogy saját életét, gyerekkorát ismertette. A gyerekek arcán egyértelműen látható volt a… Continue reading

Heti foglalkozások 57.

Tematikus foglalkozás (A és B komponens): Táborozni készülünk! Ez a foglalkozás már a táborozás jegyében zajlott. Először feltérképeztük a Balaton környékét, összegyűjtöttük a tájról tanult ismereteinket, majd a Festetics család és a Georgikon jutott a gyerekek eszébe. Sok gyerek most fogja először látni a Balatont, először fognak a Dunántúlon járni.… Continue reading

Heti foglalkozások 56.

Tematikus foglalkozás (A és B komponens): Már nagyon érezhető a gyerekeken, hogy közeledik a várva várt nyári szünet. A tanév utolsó foglalkozását kötetlenebb formában egy kirándulás programjai közé iktattuk be. Értékeltük, hogy a tanév elején kitűzött céljainkat mennyire sikerült megvalósítani. A következő mondatokat kellett befejezni: A foglalkozásokon a legjobban tetszett………….… Continue reading

Heti foglalkozások 55.

Tematikus foglalkozás (A és B komponens): A nemzeti összetartozás napja előtt fontosnak tartottam, hogy beszélgessünk ennek a napnak a történelmi hátteréről és arról, hogy miért is szükséges ez a megemlékezés. A 7. és 8. osztályos tanulók trianoni békeszerződésről tanult ismereteiből indultunk ki. Megnéztük, hogy a szomszédos országokban hol és mennyien… Continue reading

Heti foglalkozások 54.

Tematikus foglalkozás (A és B komponens): A tanév vége felé egyre jobban sűrűsödnek a programok, aminek a gyerekek örülnek. Így, úgy döntöttünk, hogy mi is beállunk a programok sorába. Gyermeknap alkalmából kézműves foglalkozást szerveztünk iskolánk kisebb tanulói számára. Kellemesen szórakozott mindenki, az elkészített tárgyakat mindenki hazavihette. Anyanyelvi fejlesztő foglalkozások  (A… Continue reading

Heti foglalkozások 53.

Tematikus foglalkozás (A és B komponens): Az Európai Unióról a tudásunkat most számítógépes játékok segítségével bővítettük. Az Unió hivatalos honlapján a tanulósarok címszó alatt sok érdekes játékra bukkantunk, amelyeket a gyerekek érdeklődve próbáltak ki, hol egyénileg, hol csapatban játszva. Először a „Mit jelent pontosan az EU?” nevű játékot indíttattam el,… Continue reading

Heti foglalkozások 52.

Tematikus foglalkozás (A és B komponens): Anyák napja alkalmából a településen tevékenyen működő nyugdíjas klub tagjai számára készítettünk ajándékot. Valamint, az alsó tagozatos gyerekeknek segítettünk anyák napi ajándékot készíteni. Ezek elsősorban a délutáni foglalkozások keretén belül valósultak meg. Anyanyelvi fejlesztő foglalkozások  (A komponens): 1.csoport: A mai foglalkozásunkon a műcsali eredetéről… Continue reading