Heti foglalkozások 12.

Tematikus foglalkozás (A és B komponens): Május 1-je közeledtével kíváncsiak  voltunk, mely uniós országban munkaszüneti nap még május 1-je. A Wikipédián felkutattuk a nap történeti hátterét is. Rájöttek a gyerekek, hogy Magyarország éppen május 1-jén lépett be az Unióba. Majd igyekeztünk majálisi hangulatot teremteni a foglalkozáson. Kimentünk a szabadba, vidám… Continue reading

Heti foglalkozások 11.

Tematikus foglalkozás – “A” komponens Egészséges életmód Csapatokban versenyeztek a gyerekek! Feladatlapokat, benne fejtörőket, keresztrejtvényeket oldottak meg a tanulók! Mozgásos feladatok során szinte minden izmot megmozgattunk! Az egészségvédelemre a következő módon hívtam fel a figyelmet. Minden csapat kapott egy tojást, ami az életet jelképezte. Úgy kellett becsomagolni, hogy annak semmi baja… Continue reading

Heti foglalkozások 10.

Tematikus foglalkozás – “A” komponens Egészséges életmód Ez a foglalkozás elsősorban a sport jegyében zajlott. Az európai népek gyermekjátékai közül válogattam egy csokorra valót, ezekkel ismertettem meg a csoportot. Kipróbáltuk a görög gyerekek kedvencét, a deltajátékot. Annyira tetszett a játék, hogy kétszer is végigjátszották kisebb csoportokra osztva. Az is kiderült, hogy… Continue reading

Heti foglalkozások 9.

Tematikus foglalkozás – “A” komponens Egészséges életmód A mai foglalkozásunk központi témája továbbra is az egészséges életmód! Úgy érzem nagyobb hatást érek el akkor, ha játékos, mozgásos formában mélyítjük el az ismereteket. Egészséges és az egészségre ártalmas italokat gyűjtöttünk össze! Majd ezeket szókártyákra írtam, mindegyikből kettőt csináltam. Külön sorba ültek a… Continue reading

Heti foglalkozások 8.

Tematikus foglalkozás – “A” komponens Egészséges életmód A víz világnapja alkalmából ezen a foglalkozáson a víz fontosságáról beszélgettünk és feladatokat (keresztrejtvény, találós kérdések) oldottunk meg. Játszva tanultunk. Érdekes számításokat végeztünk, hogy üdítők formájában ki mennyi cukrot visz be a szervezetébe feleslegesen. Ezzel is a víz fogyasztására szerettem volna ösztönözni a gyerekeket.… Continue reading

Heti foglalkozások 7.

Tematikus foglalkozás – “A” komponens Egészséges életmód A mostani téma a kerülendő dolgok, amik károsak az egészségünkre. Tehát tulajdonképpen az előző foglalkozáson elhangzottak ellenkezője, természetesen kiegészítve. Vagyis mi történik velünk pl.: ha sokat tévézünk, számítógépezünk, vagy éppen sokat telefonozunk, vagy telefonálunk. Miért nem jó az, ha éjszakára, csak kikapcsoljuk az elektronikai… Continue reading

Heti foglalkozások 6.

Tematikus foglalkozás – “A” komponens Egészséges életmód Foglalkozásunk mottója: „Nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk!” Az egészséges életmód témakörén belül mi az egészséges táplálkozásról beszélgettünk és gyakorlatban is hasznosítottuk meglévő tudásunkat. Kis csoportokban dolgoztunk, minden csoport egyik tagja húzott egy borítékot, amelyben egy általuk könnyen elkészíthető… Continue reading

Heti foglalkozások 5.

Tematikus foglalkozás – “A” komponens Egészséges életmód – fogápolás A mai foglalkozáson a helyes fogápolásról beszélgettünk. Tisztáztuk mi a fogak jelentősége és  egészségben  betöltött szerepe, hány fogunk van, melyiknek mi a feladata. Milyen a fog belső felépítése, a speciális csontszöveteknek mire van szükségük az egészséges fejlődésükhöz.  Mi a romlásuk oka… Continue reading

Kulturális program 1. – Bakos-Kiss Gábor

2018. február 28-án a Nívó-díjas, Ki viszi át a Szerelmet? emlékplakettel kitüntetett színművész, Bakos-Kiss Gábor, a Nemzeti Színház tagja volt iskolánk vendége. A zenés pályaorientációs előadáson intézményünk minden tanulója és pedagógusa részt vett. Először a saját életútját mutatta be a művész, hogyan jutott el a hozzánk közeli településről, Apagyról a Nemzeti… Continue reading

Heti foglalkozások 4.

Tematikus foglalkozás – “A” komponens Egészséges életmód Témakörünk, amellyel részletesebben foglalkozunk, az egészséges életmód. Megbeszéltük az egészséges életmód fogalmát, összegyűjtöttük, mely területek tartoznak ide. Játékos feladatokkal próbáltam színesebbé tenni a foglalkozást. A gyerekek aktívak, érdeklődők voltak, örömmel tapasztaltam, hogy szívesen és önként segítik társukat. Tematikus foglalkozás – “B” komponens Nagy-Britannia… Continue reading