Heti foglalkozások 66.

Tematikus foglalkozás (A és B komponens):

A mai foglakozáson a családi viszonyokat, helyzeteket beszéltük meg. Dráma játékkal kezdtük a foglalkozást, majd csoportmunkába folytattuk a feladat megoldását! A csoportoknak a családtagokat (apa, anya, gyermek/gyermekek) állatok képében kellet megjeleníteni. A rajzokat bemutatták egymásnak és indokolták is, hogy miért éppen az adott állat bőrébe bújtatták a családtagokat. Meglepő és érdekes gondolatok, magyarázatok születtek. A foglalkozás végén ismét egy drámajátékkal köszöntünk el egymástól.

Anyanyelvi fejlesztő foglalkozások  (A komponens):

1.csoport:

A csoportom tanulói közül nagyon sokan sakkoznak, illetve olyanok is akadnak, akik szeretnék megtanulni ezt a neves játékot. Egy, a sakk kialakulását, fejlődését, világhódító útját bemutató olvasmányt dolgoztunk fel közösen a gyerekekkel. Közben beszéltünk a figurák régiónkénti elnevezésének eredetéről és a játékszabályokról is. Külön örömmel töltött el, hogy a foglalkozásunk végén néhány gyerek már tervezte egy sakkverseny megszervezését

2.csoport:

Minden jó, ha a vége jó! – használjuk a szólást a hétköznapi életben is.

De vajon mire utal ez a cím az olvasott szövegben? Erre és még néhány érdekes kérdés megválaszolására került sor a foglalkozáson. Egyéni olvasás után páros munkában dolgozták fel a tanulók a történetet.

Szókincsgyarapítás, szómagyarázat, időrendbe sorolás, eldöntendő kérdések megválaszolása szerepelt a változatos feladatok között. A legjobban teljesítő páros választhatta a foglalkozás végén a zárójátékot, hogy jó legyen a vége!

Angol nyelvi  órák (A komponens):

1.csoport: Szövegértő feladatokat oldottak meg a gyerekek-  true or false, képek párosítása a szövegrészekhez , különös figyelmet fordítva arra, hogy a szöveg környezetből hogyan tudják kitalálni az ismeretlen szavak jelentését.

2.csoport:

Szövegértő feladatokat oldottak meg a gyerekek-  kérdések-válaszok; félmondatok beillesztése a szövegbe – , különös figyelmet fordítva arra, hogy a szöveg környezetből hogyan tudják kitalálni az ismeretlen szavak jelentését.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.